„A tudás hatalom”

„Scientia potentia est”

Sir Francis Bacon (1561-1626)

Pageo

Közlemény

Budapest, 2016. december 21. – Hatékony racionalizálási programot hajtottak végre az idei évben a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Alapítványok, ez a racionalizálási program a mai napon lezárult. Az alapítványok a párhuzamosságok megszüntetésével racionalizálták működésüket céljaik hatékonyabb megvalósítása érdekében.

Az alapítványok egy hónapja adtak hírt arról, hogy a párhuzamosságok megszüntetésével racionalizálják működésüket, a tulajdonukban álló gazdasági társaságoknál pedig felügyelőbizottságok, igazgatóságok szűnnek meg vagy csökken létszámuk, és ahol lehetséges, a tisztségeket belső munkavállalók töltik be, külön díjazás nélkül.

A Pallas Athéné Alapítványokat az MNB a 2014-ben megalkotott Közgondolkodási Programjának részeként hozta létre, amelynek célja többek között, hogy emelje a magyarországi közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget oktatási programok szervezésével, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával.

Az alapítványok a felelősségteljes és eredményes működésüknek köszönhetően megőrizték és gyarapították vagyonukat, megalakulásuk óta több mint 4,6 milliárd forintot fordítottak oktatásfejlesztésre, a 2016-os évben is több mint negyven egyetemet, szakkollégiumot, oktatási intézményt, valamint több száz oktatót, kutatót és diákot támogattak.

Az alapítványi struktúra áttekintését követően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint a Pallas Athéné Alapítványok alapítója döntése nyomán összeolvad a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS) és a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC). Az alapítványok általános jogutódjaként a jövőben létrejövő Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) az eredeti célok megtartása mellett és a teljes vagyon átvételével biztosítja a feladatok hatékony ellátást az oktatás területén.