„A tudás hatalom”

„Scientia potentia est”

Sir Francis Bacon (1561-1626)

Pageo

Az ország legnagyobb doktori programját támogatják a Pallas Athéné Alapítványok

A Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája a Pallas Athéné Alapítványaival együttműködve hirdette meg a 2015-ös évben alapított Geopolitikai Doktori Programot. A doktori program hallgatói a képzés során teljesített szakmai munkájukért részesülnek ösztöndíjban.

A program kezdete óta több neves külföldi professzor és szakember is tartott előadást a képzés keretében; többek között Anthanasios Orpanides, volt ciprusi jegybankelnök, Eyal Winter a JeruzsálemiHéber Egyetem oktatója, Roberto Feldmann, Sao Pauló-i Egyetem közgazdász-professzora és Stefano Zamagni, a Bolognai Egyetem közgazdász-professzora. A programban elismert magyar szakemberek is tartanak folyamatosan kurzusokat, többek között Magyarics Tamás, Szapáry György, Szatmári Péter és Szilágyi István is.

A Pallas Athéné Alapítványok a megalakulásuk óta 5,2 milliárd forint értékben több mint ezer oktatási, tudományos pályázatot támogattak. Jelenleg is több mint harminc aktív pályázati kiírás várja mindazon hallgatókat, kutatókat, doktoranduszokat és a tudományos munka iránt érdeklődő jelentkezőket, akik szeretnék tudásukat fejleszteni.