A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány együttműködik a magyar vállalkozások exportjának növeléséért, az innovációs ismeretek fejlesztéséért

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egy éven belül 12 olyan programon keresztül járul hozzá a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növeléséhez, amely a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány támogatásával valósulhat meg. Ezekről a programokról az MKIK honlapján részletes tájékoztatást találnak majd az exportorientált vállalkozások.

A Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány alapító okiratában foglalt céljai közé tartozik az innovatív kis-és közepes méretű vállalkozások versenyképességének elősegítése, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok ösztönzése. Az innovációs együttműködésnek köszönhetően, az alapítvány 43 millió forintos támogatásából egy éven belül olyan programok valósulnak meg, amelyek a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelését, valamint az innovációs ismereteik és kompetenciáik fejlesztését célozzák. A vállalkozások konferenciákon, vásárokon, kiállításokon és üzletember-találkozókon vesznek részt, lehetőséget kapnak partnerkapcsolataik, piaci és szakmai ismereteik bővítésére.

A tudásalapú gazdasági fejlődés elősegítése érdekében a kamara és a PADI Alapítvány kiemelten támogatja az innovatív magyar vállalkozások exportját, a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködések kialakítását. A programok célja a magyar gazdaság exportteljesítményének növelése, a hazai vállalkozások külpiaci pozíciószerzésének elősegítése, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra.

A programok az MKIK honlapján nyilvánosan elérhetőek lesznek, így bármely exportorientált, innovatív magyar vállalkozás jelentkezhet rá.