„A tudás hatalom”

„Scientia potentia est”

Sir Francis Bacon (1561-1626)

Pageo

I. Geo-debate vitaindító anyag: Kína újragyarmatosítja-e Afrikát?


Napjaink Afrikával kapcsolatos diskurzusaiban egyre gyakrabban találkozhatunk a „Kína újragyarmatosítja Afrikát” gondolattal. Bár az ázsiai óriás fekete kontinensen zajló, egyre komolyabb volumenű beruházásai és látványos gazdasági aktivitása vitathatatlan tény, vajon tényleg beszélhetünk-e gyarmatosításról? Vagy a távol-keleti óriás démonizálása csupán a pozícióikat féltő vetélytársak – az egykori gyarmattartók és az Egyesült Államok – kétségbeesett narratívája?
A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány által megrendezett első Geo-Debate alkalmával ezeket a kérdéseket fogják megvitatni meghívott vitapartnereink. A vitához kiinduló anyagként bemutatjuk Kína jelenlegi helyzetét a fekete kontinensen, gazdasági (ezen belül is a kereskedelmi) és biztonságpolitikai szempontból.


Sino-afrikai kapcsolatok a kereskedelem tükrében

A két térség közötti gazdasági aktivitást a kereskedelmi kapcsolatok volumenével lehet a legjobban jellemezni, így elsőként erre a területre fókuszálunk.

A Kína elleni, „gyarmatosítással” kapcsolatos vádak annak ellenére hangzanak el, hogy az ország valós gazdasági kapcsolatainak volumene egyelőre messze elmarad az Európai Unió, bizonyos mutatók tekintetében pedig az USA mögött is.

Az abszolút adatok tekintetében ugyanis, a fekete kontinenssel való teljes kereskedelmi forgalom alapján, az első helyen az EU áll, amely 2015-ben 167 milliárd dollár értékben exportált Afrikába, és körülbelül 140 milliárd dollár értékben importált onnan (eurostat.eu). Erőteljes visszaesés 2009-ben, a gazdasági világválság hatására következett be. Ez az az időpont, amikor Kína megelőzte, a Világbank adatai szerinti korábbi második helyezett USA-t. 2013-ban Kína 200 milliárd dollár körüli értékben kereskedett Afrikával (más források szerint ez az érték csak 166 milliárd dollár (Economist 2013), míg az Egyesült Államok – egy 2011-ben kezdődő csökkenő tendencia eredményeként – kereskedelmi forgalma 100 milliárd dollár alá süllyedt (Africa Economic Outlook 2015).

1. ábra: Afrika teljes kereskedelmi forgalma (2000-2013, milliárd dollár)

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

   Forrás: African Economic Outlook 2015

A kínai-afrikai gazdasági kapcsolat intenzitása nem abszolút értékek tekintetében, hanem növekedési üteme alapján kiemelkedő.

2002 és 2011 között Ázsia részesedése Afrika teljes kereskedelméből 13-ról 22%-ra növekedett. Ázsián belül a fekete kontinenssel folytatott kereskedelem tekintetében a legintenzívebb növekedés Kínát jellemzi. Az ország közel másfél évtized alatt több, mint 20-szorosára növelte kereskedelmi forgalmát Afrikával (African Economic Outlook, 2015).

2000 és 2005 között Afrika Kínába irányuló exportja 48%-kal nőtt, mely 2,5-szer nagyobb növekedési ütem, mint az USA-ba, 4-szer nagyobb, mint az EU-ba irányuló export növekedési üteme (Broadman, H. G. 2008). A század második évtizede az ázsiai szereplők erősödését hozta magával, ám továbbra is Európa maradt Afrika legjelentősebb kereskedelmi partnere. 2012-2013 között Ázsiának Afrikával folytatott kereskedelmi volumene 22%-kal nőtt, míg ugyanez az érték Európa esetében csak 15% volt.

Ez a növekedés abszolút adatok tekintetében azt jelenti – a jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján –, hogy Kína teljes exportjának csupán 4,5%-a irányul Afrikába, importjának pedig csak kb. 6%-a származik a kontinensről (China Statistical Yearbook, 2015).

2. ábra: Afrika országainak Kínába irányuló exportja, a teljes export százalékában (2014)

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

Adatok forrása: CIA Factbook/a, WTO; Szerkesztette: Gere László

Ha az egyes afrikai államok Kínába irányuló exportját vizsgáljuk (2. ábra), egyértelműen látszik, hogy a kontinens nem tekinthető homogén térségnek. Bár a helyes következtetések levonását nagyban nehezíti azon országok sokasága, amelyekről nem állnak rendelkezésre adatok, az azért megállapítható, hogy az államok kicsivel több, mint fele számára Kína, bár statisztikailag kimutatható, de nem domináns exportpartner: a teljes kivitelből való részesedése 20% alatti. E tekintetben leggyengébb a kapcsolata Kínával Algériának, amely teljes kivitelének csupán 3%-a irányul az ázsiai országba. A kategória „tetejét” pedig Mali (18,8%) és Ruanda (18,7%) testesíti meg, ugyanis exportjuk kicsivel kevesebb, mint ötöde érkezik Kínába.

Az adattal rendelkező afrikai államok másik nagy csoportját azok az országok képezik, amelyeknek Kína meghatározó kereskedelmi partnere, kiviteli célpontja: exportjuk legalább ötöde oda irányul. Ebbe a csoportba tartozik többek között Zimbabwe (27,8%), Kongói Demokratikus Köztársaság (39,3%), Benin (27%) és Mauritánia (45,3) is. Vagyis az export tekintetében nem rajzolódik ki egy egyértelműen definiálható földrajzi irányultság. A legkülönbözőbb kiviteli arányú országok egymás mellett helyezkednek el. Az exporttermékek tekintetében viszont elmondható, hogy az afrikai országok kivétel nélkül szinte csak nyersanyagokat (mezőgazdasági termények, természeti erőforrások) exportálnak.

Az élmezőnyt két állam képezi: Kongói Köztársaság – amely exportjának több, mint fele (52%) –, valamint Sierra Leone – mely kivitelének 80%-a irányul Kínába. Kongó legfőbb exportcikkei a kőolaj, fa, rétegelt lemez, cukor, kakaó, kávé és a gyémánt (CIA Factbook/b), Sierra Leone-é pedig gyémánt, rutil, kakaó, kávé és hal. Vagyis Kína alapvetően nyersanyagokat vásárol fel ezekből az országokból.

3. ábra: Afrika országainak Kínából érkező importja, a teljes behozatal százalékában (2014)

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

Adatok forrása: CIA Factbook/c, WTO; Szerkesztette: Gere László

Afrikai államok importja tekintetében az mondható el, hogy az országok zömmel készterméket importálnak. A késztermékek Európából származó importja a 2002-es 32%-ról 2011-re 23%-ra esett vissza.

Ha a kontinens államait külön-külön vesszük górcső alá, az import tekintetében már sokkal egységesebb kép rajzolódik ki – és több adat is áll rendelkezésre – mint az exportnál. Az országok döntő többségének (68%-ának) importjának kevesebb, mint ötöde származik Kínából. Ezek az országok „egyenletesen oszlanak el” a kontinensen.

A kínai behozatal 20%-nál magasabb arányban a kontinens országainak kevéssel több, mint ötödénél fordul elő. Ezek az országok is Afrika különböző régióiban lelhetők fel. Ide tartozik például Kenya (23,4%), Tanzánia (27,6%), Mauritánia (21,6%), illetve a Guineai-öböl menti országok is, Ghánától Kamerunig. A legnagyobb arányban kínai terméket importáló országok pedig Benin (30,2%) és Gambia (31,3%).

A Kínával folytatott afrikai export és import termékcsoportok szerinti megoszlása a 4. és 5. ábrákon látható. A grafikonokról leolvasható, hogy a kereskedelmi viszonyok egyenlőtlenek, mivel Kína a feldolgozás nélküli, így olcsóbb nyersanyagokat vásárol a fekete kontinensről, míg az afrikai országok zömmel késztermékeket vásárolnak az ázsiai óriástól. Ez az egyenlőtlen viszony aláássa az afrikai feldolgozóipar fejlődését, mivel az olcsó kínai termékek kiszorítják a hazai termelők áruit a piacról – megakadályozva ezzel, hogy a nagyobb hozzáadott értékből származó jelentősebb haszon Afrikában realizálódjon. Ez a folyamat pedig a kontinens fokozódó gazdasági lemaradását eredményezheti hosszútávon, hiszen az általa exportált nyersanyagokból származó jelentősebb haszon az azt feldolgozó és újraértékesítő országoknál képződik.

4. ábra: Kína afrikai importtermékeinek százalékos megoszlása, termékcsoportok szerint (1995-2013)

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

Forrás: Global Trade Atlas (2014)

5. ábra: Afrikába irányuló Kínai exporttermékek százalékos megoszlása, termékcsoportok szerint (1995-2012)

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

Forrás: Global Trade Atlas (2014)

Ám a fenntartható kereskedelmi egyensúly érdekében az afrikai exportőröknek is cselekedniük kell: például diverzifikálni az exportált termékek körét, és még rámenősebben megcélozni a kínai piacot.

Kína afrikai befektetései

A külföldi működőtőke-befektetés kapcsán is hasonló aránytalanság fedezhető fel a két térség között, mint az export-import termékcsoportok tekintetében. Míg ugyanis Kína több millió dolláros összegeket fektet Afrika különböző országaiba, addig – a rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint – az afrikai országok szinte egyáltalán nincsenek jelen Kínában üzleti befektetéseikkel.

A rendelkezésre álló adatok kapcsán fontos megemlíteni, hogy rengeteg az adathiány, ami jelentős torzításokat eredményezhet. Ugyanis a külföldi működőtőke-beruházások értéke évről évre jellemzően nem egy tendenciát rajzol ki, hanem adott évre vonatkozó, pontszerűen megjelenő összegeket. Így a korábbi évek értékei nem interpolálhatóak az adathiányos évre.

A 6. ábrán egyértelműen azonosíthatók azok az afrikai országok, amelyek a kínai befektetések kiemelt célterületeit képezik. Ezen országokba érkező tőke mennyisége ugyanis egy nagyságrenddel nagyobb a környező országokhoz képest. A tőke mennyisége alapján növekvő sorrendben a legjelentősebb célpontok a következők: Kongói Demokratikus Köztársaság (1017 millió USD értékű kínai beruházás 2001 és 2012 között), Szudán (1251 millió USD), Dél-afrikai Köztársaság (5001 millió USD) és Nigéria (5763 millió USD).

A következőkben pedig konkrét projektek kerülnek bemutatásra.

6. ábra: Kínai működőtőke-beruházások kumulált értéke 2001-2012 között (millió USD)

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

Adatok forrása: UNCTAD, 2014; Szerkesztette: Gere László

Kínai befektetésre egy rossz példa…

Az ugandai Kagera Eco-Cities Limited és a kínai tulajdonban lévő Paradise International Investment 2006-ban, majd 2008-ban is egyetértési megállapodást írt alá egy, a Viktória-tó nyugati partján épülő szabadkereskedelmi övezet létesítéséről, és azon belül Sseesamiremben egy öko-város kiépítéséről (Miyao, J. 2014). A tervek szerint 500 négyzetkilométernyi területen, az Uganda-Tanzánia határon terülne el Afrika legnagyobb adómentes gazdasági övezete, potenciálisan egymilliós piaccal Ugandában, Ruandában, Burundiban, Kelet-Kongóban és Észak-Tanzániában (Economist, 2015). Ez szolgáltatná a legjárhatóbb határokon átívelő szállító útvonalat a szárazföldi, kikötővel nem rendelkező országok számára, ugyanis egészen Ssesamirembe1Mombasáig és Dar-es-Salaam-ig, az Indiai-óceán partjáig futnának. Az övezet és a város magába foglalna egy nemzetközi egyetemet egészségügyi kutatóközponttal, ipari parkot és termelői komplexumot, egy nemzetközi repteret, kikötőt. Ezen kívül öko-turizmust és pihenési lehetőséget is biztosítana az odalátogatók számára (Miyao, J. 2014).

A hangzatos tervekből azonban szinte semmi nem valósult meg. Az aktivitás helyi engedélyek beszerzésére tett próbálkozásokban merült ki. Ezen felül az sem vetett jó fényt a projektre, hogy az ugandai parlament kérvényt nyújtott be, hogy a helyi kivitelező Kagera Eco-cities Ltd belső ügyeibe betekintést nyerhessenek. A cég tevékenykedése végül nemzeti szintű érdeklődésre is szert tett, és a vállalat elnöki megfigyelés alá került, helyi tevékenysége pedig ennek következtében megakadt (Miyao, J. 2014). Végeredményben az Uganda egyik legfejletlenebb részére szánt, az Economist szerint 1,5 milliárd dolláros befektetésből nem valósult meg semmi; már a projekt honlapja sem üzemel.

…És egy jó

A kínai telekommunikációs cég, a Huawei 2004-ben elsőként indított nyugat-afrikai tréning-központot a nigériai Abujában, amely helyi szakértők képzésével hozzájárul az ország telekommunikációs és mobiltelefon hálózatának kiépítéséhez, és eddig több mint 5000 mérnöknek biztosított képzési lehetőséget az ICT szektorban. Ezzel megtört a nyugati cégek monopol helyzete, segített az árak konszolidálásában, a költségek csökkentésében, és oktatási célú hardware eszközökbe is milliós nagyságrendben fektetett be (premiumtimesng.com).

Összességében a Huawei 7000 kilométernyi távvezeték hálózatot, és 18 000 adótornyot épített, és ezzel hozzájárult, hogy a mobiltelefon felhasználók száma 27 000-ről 117 millióra nőjön 2000 és 2016 között. A cég penetrációs mértéke is 0,02%-ről 83,7%-ra nőtt, a hanghívások ára pedig 1 USD/percről 0,06 USD/percre csökkent (vanguardngr.com/a). Továbbá a Huawei Lagosban hozta létre regionális hálózatműködtető központját, amely minden afrikai hálózatot képes rendben tartani, és 400 álláslehetőséget is biztosít helyi mérnököknek (vanguardngr.com/b).

Ezen kívül a Huawei Nigéria iránti elköteleződését mutatja az is, hogy 2013-ban a nigériai föderális kommunikációs és technológiai minisztériummal együttműködve orientációs programot indított 315 millió naira (1 582 519 USA dollár) értékben olyan nigériai nők részére, akik az ICT szektorban kívánják elindítani a karrierjüket (vanguardngr.com/c). Ehhez ingyenes rövidtávú tréninget és gyakornoki lehetőséget biztosított az egyéves program keretében körülbelül 1000 női egyetemi hallgató számára. A program a lokalizáció, tudás-transzfer és munkáltatás támogatása jegyében jött létre (chinadaily.com). 2015-ben pedig egyetértési megállapodás született a vállalat és a kormány között 2000 nigériai fiatal informatikai és kommunikációs technológiai továbbképzéséről a Huawei „Seeds for the Future” program keretein belül (premiumtimesng.com).

Nemzetközi elköteleződés – békefenntartói felajánlás az ENSZ-ben

A gazdasági beavatkozás mellett azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Kína milyen eszközökkel próbál közeledni Afrika felé a nemzetközi intézmények szintjén. A már hosszú évek óta fenntartott kapcsolatrendszer, így a FOCAC mellett kiemelkedő az ENSZ-en belüli szerepvállalás, különös tekintettel a közelmúlt eseményeire.

A 2015 szeptemberében megrendezett 70. ENSZ közgyűlésen Xi Jinping kínai elnök komoly felajánlást tett a békefenntartás finanszírozására, valamint a személyi állomány bővítésére. A jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó bejelentés különösen a nyugati országok mérsékelt adakozó kedvének fényében volt meglepő. Az USA például felajánlotta katonatisztjeinek megduplázását – 6 főről 12-re, amely messze eltörpül a kínai bejelentés mellett, akkor is, ha ezen felül további műszaki, légi és pénzügyi támogatást nyújt, és az ENSZ békefenntartó büdzséjének a 28%-át adja (ld. 7. ábra). Több európai ország pedig elsősorban az Európai Uniót érintő migrációs hullámra hivatkozva utasította el hozzájárulásuk növelését.

7. ábra ENSZ békefenntartó műveletek legfontosabb finanszírozói

C%3A%5CUsers%5CCZIRJA~1.RAH%5CAppData%5C

Adatok forrása: UN.ORG/a

Afrika szempontjából sem elhanyagolhatók azok a pontok, amelyeket Xi elnök bejelentett:

  • a békefenntartók készenléti állományának 8000 főre növelése;
  • kínai mérnökök, logisztika és orvosi csoportok rendelkezésre bocsátása az ENSZ igényeinek megfelelően;
  • 2000 békefenntartó Kínában történő kiképzése és 10 aknamentesítési program indítása;
  • 100 millió amerikai dollár támogatás az elkövetkező öt évben az Afrikai Unió kríziserőinek a fejlesztésére;
  • az ENSZ afrikai tevékenységének segítése céljából helikopter egységek rendelkezésre bocsátása; 
  • egy „Kína-ENSZ béke és fejlődés alap” létrehozása, az ENSZ műveletek finanszírozására.

Kína aktív elköteleződése nem volt példa nélküli korábban sem, és bár sokáig a be nem avatkozás mellett állt ki, a darfuri konfliktus esetében már maga is nyomást gyakorolt a szudáni kormányra, és 275 fős katonai személyzettel vett részt az ENSZ és az Afrikai Unió hibrid kontingensében. Emellett általánosságban jellemző, hogy Kína mindig a regionális szervezetek véleményét szem előtt tartva támogatott egy-egy beavatkozást, így volt az ASEAN által ellenzett kambodzsai, valamint a Sierra Leone-i missziók esetében. A problémák lokális kezelése melletti elköteleződését mutatja a közvetlenül az Afrikai Uniónak tett felajánlás.

Afrika és a Békefenntartás

Az ENSZ 2015. augusztusi adatai szerint több, mint 106 ezer egyenruhás és 16 ezer civil teljesít szolgálatot a jelenlegi 16 misszióban, akik 122 ország küldöttei. Jelenlegi éves költségvetésük meghaladja a nyolc milliárd dollárt, és ezt egészíti ki a kiemelkedő 4,8 milliárd dolláros rendkívüli támogatás. A legnagyobb missziók Afrika válságos övezeteiben találhatók – így Dél-Szudánban 15 ezer fővel, Darfurban az Afrikai Unióval együttműködésben 21 ezer fővel, a Kongói Demokratikus Köztársaságban 23 ezer fővel, Maliban közel 13 ezer fővel, és a legfrissebb, 2014-ben indult misszióként 12 ezer fővel a Közép-afrikai Köztársaságban (un.org/b).

1. táblázat: Top 10 hozzájáruló ország rangsora, 2015. december 31.

Ország

Katona

Rendőr

Katonai szakértő

Összesen

1

Banglades

7255

1172

69

8496

2

Etiópia

8170

32

94

8296

3

India

6718

1011

69

7798

4

Pakisztán

7082

469

92

7643

5

Ruanda

5113

936

28

6077

6

Nepál

4319

973

52

5344

7

Szenegál

2083

1380

12

3475

8

Ghána

2814

313

71

3198

9

Kína

2839

169

37

3045

10

Nigéria

2520

396

38

2954

Adatok forrása: Ranking of Military and Police Contributions to UN Operations

A fenti táblázatban a még hozzájárulás bejelentése előtti adatok láthatók, amelyek alapján Kína alig több, mint 3000 főt küld a missziókba. E néhány ország adja a világ összes személyi hozzájárulásának több, mint felét. Fontos megemlíteni, hogy a legnagyobb hozzájárulók gyakran közvetlenül érintettek a konfliktusok megoldásában. A pénzügyek tekintetében azonban még mindig a fejlett országok vállalják a legnagyobb részt, így kérdéses, hogy csupán a katonai létszám megnövelésével érzékelhető lesz-e a kínai jelenlét, és hogy mennyiben változtathat Kína afrikai megítélésén, illetve a kontinensen betöltött szerepében.

Konklúzió helyett

Ezen statisztikai adatok fényében valóban beszélhetünk-e neo-kolonizációról, mint egy új gyarmati paradigmáról? Jian Junbo szerint ez a folyamat a kontinensen kívüli országok kapitalista beruházásai és high-tech termékei révén bontakozott ki. A neo-kolonializmus ugyanazokat a jegyeket hordozza, mint a klasszikus gyarmatosítás, kivéve hogy most már az államok technikailag függetlenek, a kizsákmányoló hatalom a gyengébb állam gazdasági erőforrásait, így közvetetten politikai rendszerét irányítja (Jian, J. 2007).

Vagy nem újragyarmatosításról, hanem a kizsákmányoló államok hosszú sorába beálló új szereplő érkezéséről beszélhetünk? Esetleg valami egészen másról van szó?

Irodalomjegyzék