Hat négyzetméternyi napelememmel indulnak Dél-Afrikába a Pallas Athéné Egyetem járműépítői

Szeptember 12-én indul útnak a Pallasz Athéné Egyetem MegaLux járműépítő csapata, hogy napelemmel hajtott autójukkal átszelhessék Dél-Afrikát. A GAMF csapata által épített jármű tavaly már bizonyított, amikor a világ egyik legjelentősebb napelemes autóversenyén Ausztráliában 46 induló csapat közül a 7. helyen ért célba.

Dél-Afrikában, a South African Solar Challenge elnevezésű versenyen áll startvonalhoz a Pallas Athéné Egyetem GAMF Karának járműépítő csapata, ahol  megújuló energia segítségével nyolc nap alatt érnek Pretóriából Fokvárosba. Szemben a tavalyi ausztráliai versennyel, ahol a gyorsaság volt a cél, idén a megtett kilóméterek számítanak majd.

A csapat a Challenger kategóriában indul, ahol a járművek energiaforrása egy hat négyzetméteres Si-egykristályos napelem-tábla.   A MegaLux csapat versenyautója is egy ilyen különleges jármű, amely a napelemen keresztül szedi össze a működéséhez szükséges energiát és azt elraktározza akkumulátoraiban. Az autó tömege mindössze 165 kg, a maximális sebessége pedig 130 km/óra.

A verseny célja, hogy a járműfejlesztő csapatok olyan jármű kifejlesztésére törekedjenek, amely világossá teszi, hogy mennyire fontos a környezetvédelem és fenntarthatóság érdekében törekedni a minimális nyersanyag és energiafelhasználásra, illetve a környezetszennyezés csökkentésére.

A siker annak is köszönhető, hogy a csapatot számos cég támogatja a kezdetek óta. A csapat gyémántfokozatú támogatója a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány, a Duna Aszfalt Kft., az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar, Kecskemét Önkormányzata és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.